
Aki még nem ismerné Wolf Gábor sztoriját, annak idézem, aki pedig ismeri nyugodtan ugorja át >> .
“Egy jómódú nyugat-magyarországi városban, amit gyakran látogatnak a turisták, egy ügyfelem, Forgács Kata már évek óta működtetett egy elegáns és népszerű fodrászatot. Exkluzív hely volt, ahol a legolcsóbb hajvágás is 5.000 Ft-ba került. A vevők boldogok voltak a frizurájukkal, az üzlet virágzott, szép volt az élet. Egészen addig, amíg egy nap a fodrászüzlet melletti üres üzlethelyiségre kikerült egy tábla “Itt hamarosan új fodrász-szalon nyílik”. Pánik! És a pánik csak még nagyobb lett, amikor egy héttel később az új üzlet kitette az első reklámját:
“Hajvágás: 500 Ft!”
Kata az alkalmazottaival válság-gyűlést hívott össze. “Hogy fogunk így életben maradni gyerekek! Az összes vevőnket elveszíthetjük, tönkre fogunk menni, mit csináljunk?!” Végül tanácstalanságukban egy szakemberhez fordultak, aki azt mondta nekik: “Nyugi, van megoldás: készíttetek Nektek egy reklámot, amit ha kitesztek, minden rendbe fog jönni!”
Közben megnyitott az új, “500 forintos” fodrászat, és bizony Kata ügyfelei kezdtek átszivárogni az újhoz. Az utcán sétálók közül is egyre többen választották az olcsó fodrászatot. Kata már a pánik szélén volt! De aztán eljött a nap: megérkezett az új reklámtábla, amire csak ennyi volt ráírva: ”Rendbehozzuk az 500 Ft-os frizuráját!” Tudod, mi történt a tábla kirakása után? Először is az új fodrászüzlet alkalmazottainak minden életkedve elment! Hiszen a szomszéd fennhangon hirdette, hogy az ő csóró munkájukat javítja ki! És hogy érezhették magukat az olcsóbb fodrászüzlet vevői? Ők hol szégyenkezve, hol nevetve visszapártoltak Katához, és az utcáról betérő vendégek is újra az ő fodrászatát választották. Nem telt bele 3 hónap, és az új fodrászüzlet bezárt.
Mi let t volna, ha Kata belemegy az árversenybe? Mi lett volna, ha kiírja, hogy ”Hajvágás már 400 Ft-tól!”, az megoldotta volna a problémáját? Nem, az árakció sosem a legjobb megoldás.
Kitettük a táblát: “Rendbehozzuk…”
Honlapszerkesztéshez lassan ma már mindenki ért… Az előretelepített CMS-k korában, akinek van egy kis informatikai vénája, hozzá egy kis szépérzéke, s nem utolsó sorban türelme, kitartása, bárki összedobhat magának “profi” kinézetű weblapot. Vannak akik a “csináld magad” helyett a szomszéd középiskolás-, jobb esetben egyetemista fiával csináltatják honlapjukat. Így is születtek/születhetnek jó weblapok… meg másképp is!
Vegyünk sorra néhányat, mégis mik az előnyei ha egy profi kivitelezőt bízunk meg a honlapunk elkészítésével?
- a domainválasztástól kezdődően a tartalom összeállításáig hasznos tippekkel, tanácsokkal tudunk szolgálni
- online maketing kampányok lebonyolításában, tervezésében segítséget tudunk nyújtani
- szabványos megoldásokat alkalmazunk
- hosszútávú, folyamatos támogatást, rendelkezésre állást tudunk biztosítani
- garanciát adunk az elvégzett munkára
Miért ne higgyünk az olcsó ajánlatoknak?
Ha találsz vagy kapsz egy gyanúsan kedvező ajánlatot weboldaltervezésre, akkor a következők miatt érdemes elkezdeni gyanakodni, ne gondoljuk azt, hogy kontárok állnak mögötte, hanem tételezzük fel a legjobb esetet:
Miből is áll egy értékesítési weboldal felépítése (1) az arculattervezésből (2) online marketingből (3) keresőoptimalizálásból áll.
Ha kapsz egy filléres ajánlatot, tegyük fel egy kiváló tehetségű grafikus most kezdi a pályáját, referenciát gyűjt és aprópénzért vagy ingyen is dolgozik – előfordulhat.
Ha kapsz egy filléres ajánlatot, tegyük fel egy jó marketinges, aki nagyon jól ért a szakmájához most weboldalakat is vállal, most kezdi, ezért még olcsón dolgozik– ez is megeshet.
Ha kapsz egy filléres ajánlatot lehet, hogy egy jövendőbeli keresőoptimalizálási szakember most kezdetben “bagóért” vállal munkát, mert ő is referenciát gyűjt, hogy legyen mit felmutatnia – na jó, ilyen is lehet.
Mind a három egyszerre?
Ez már azért elég valószínűtlen. De ha egy cég három ilyen szakembert fenntartva azt mondja Neked, hogy 10 – 20- 50 ezer Ft-ért elkészíti a vevőmágnes weboldaladat, akkor már lehet gyanakodni:
Vagy nem áll szakértő gárda az értékesítési weboldal elkészítése mögött, vagy ezek a szakértők bruttó 14 és 36 Ft közötti órabérrel dolgoznak.
Melyik eset a valószínűbb?
Mert mit, kit kell igazából megfizetni?
Az arculattervezőt: Aki nem a céged weboldalán akarná kiteljesíteni művészi pályáját, hanem olyan, aki egy kicsit marketinges is, tudja, hogyan gondolkozik a vevő, a látogató, milyen vizuális benyomásoknak kell őt érnie a bizalma elnyeréséhez és a vásárláshoz.
Az online marketingest: Aki felméri azt, hogy Neked milyen lehetőségeid vannak az értékesítési weboldaladdal, és megmutatja Neked hogyan szabhatók a Cégedre egy értékesítési weboldal megoldáselemei. És nem csak megmutatja, hanem megírja a weboldal értékesítési szövegeit, felépíti a weboldal navigációját, és felépíti az értékesítési folyamatot.
A keresőoptimalizálási szakértőt: Aki megtalálja a keresési kifejezéseket és úgy optimalizálja a weboldalt, hogy a látogatók ezekre a kifejezésekre keresve a Céged weboldalát legalább a találati lista maximum harmadik lapján megtalálják.
A web-programozót: Aki programozza vagy beállítja az online bevételtermelő, tartalomkezelő szoftvereket, stb.
S valóban, ők nem a legolcsóbb órabérű szakemberek a piacon, de azt kell mondanom Neked, hogy a végén az lesz a kidobott pénz, amit a nem a szakértői munkával készített, bevétel-gátló weboldalért fizettél ki.
Nem, mi nem állunk be az árversenybe!
Mivel egy adott időben egyszerre több a Tiédhez hasonló cég honlapján közvetlenül is dolgozunk, így 2005 óta óriási tapasztalatot gyűjtöttünk arról, hogy a kisvállalati honlapokat hogyan kell elkészíteni. Azért mondom el ezt mindig, egyrészt persze mert jó érzés eldicsekedni vele, másrészt mert a Te céged honlapjának is az egyik legfontosabb feladata, hogy ha van valami, amiben a Te céged a legjobb, akkor azt honlapod ne féljen megmutatni az ügyfeleid felé és azt képes is legyen hatékonyan kommunikálni.
Amennyiben úgy gondolod nem szeretnél több pénzt feleslegesen kidobni az ablakon és inkább “rendbehozatod” honlapodat kérlek vedd fel velünk a kapcsolatot!.

